A fogyasztóvédelemben is utat tör a digitalizáció – szakmai fórum a digitális fogyasztóvédelem szereplői számára

2021.03.17

2021. március 22-én kerül megrendezésre a Digitális Jólét Program keretein belül az I. Digitális Fogyasztóvédelmi Nap. Az eseményen a hallgatóság a fogyasztóvédelem digitális térben elért legkiemelkedőbb eredményeivel, valamint a jövőben várható kihívásaival ismerkedhet meg a legfontosabb hazai fogyasztóvédelmi stakeholderek és állami szereplők szakmai előadásain keresztül. A fórum többek között érinti majd a fogyasztói élmény javításának mikéntjét és az interneten alapuló új üzleti megoldásokat is.


Köztudott, hogy a digitalizáció a fogyasztók számára rendkívül előnyös, mert szélesebb termékválasztékot, alacsonyabb árakat, kényelmesebb megoldásokat, a fogyasztói élmény javulását eredményezi. Ugyanakkor a digitalizált megoldások sok új kihívást is magukban hordoznak, hiszen az interneten alapuló új üzleti megoldások a fogyasztók és a szolgáltatók számára is számos kérdést vetnek fel. Ezekre az újfajta kihívásokra újfajta válaszok kellenek annak érdekében, hogy a fogyasztók részére hatékony és gyors jogvédelem álljon rendelkezésre.

 

A Digitális Jólét Program (DJP) által első alkalommal – a járványhelyzetre való tekintettel online formában – megrendezett Digitális Fogyasztóvédelmi Nap célja ezeknek az új trendeknek, digitális megoldásoknak a bemutatása, és az általuk felmerülő kihívásokra adható megfelelő válaszok megtalálása.

 

A meghívott előadók egyfelől az állam oldaláról mutatják be a tapasztalataikat, másfelől pedig gyakorlati tudnivalókkal segítik az érdeklődőket. Tekintettel arra, hogy a fogyasztóvédelem horizontális terület, a kapcsolódó rokonterületek (pénzügyi fogyasztóvédelem, blockchain, fintech, gyermekvédelem) is szerepet kapnak a szakmai napon. Végezetül pedig a konferencia szerepet szán a közeljövő várható tendenciáinak, az uniós jogalkotási kérdések a bemutatásának, különös tekintettel a digitális adásvételi szerződésre, illetve a nemrég elfogadott uniós közérdekű keresetindítás szabályainak ismertetésére.

 

A konferencia nem titkolt célja, hogy a későbbiekben egy rendszeressé váló fogyasztóvédelmi kerekasztal-beszélgetéssé, szakmai fórummá alakuljon, kibővítve a felkért előadókat nemzetközi szereplőkkel is.

 

Az I. Digitális Fogyasztóvédelmi Nap programja:

 

09:00–09:10        Dr. Gál András Levente, DJP szakmai vezető

                                               Köszöntő

 

09:10–09:30       Keszthelyi Nikoletta, helyettes államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium

Az ITM IT-laboratóriumának tapasztalatai az online kereskedelem kapcsán, főbb kezdeményezések (az online fogyasztóvédelem területén, online piacfelügyelet, fogyasztóvédelmi szakmapolitikai program)

 

09:30–09:45        Dr. Zenisek Andrea, irodavezető, Gazdasági Versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal digitális fogyasztóvédelmi stratégiája a gyakorlatban, tapasztalatok az online kereskedelem területén

 

09:45–10:00       Dr. Farkas Norbert, főosztályvezető, Budapest Főváros Kormányhivatala, Fogyasztóvédelmi Főosztály

Hatósági tapasztalatok az e-kereskedelem területén

 

10:00–10:15        Dr. Inzelt Éva Veronika, elnök, Budapesti Békéltető Testület

Békéltető testületi tapasztaltok az e-kereskedelemhez kapcsolódóan, illetve az online vitarendezési platform használatát illetően

 

10:15–10:30        Dr. Gaskóné Nagy Erika, divízióvezető, DJP – Digitális Gyermekvédelem Divízió

                                               A digitális gyermekvédelem és a fogyasztóvédelem

 

10:30–10:40        SZÜNET

 

10:40–10:55        Dr. Urbán Viktor, fintech- és blockchainszakértő, DJP

                                               Blokklánc és fintech – barát vagy ellenség a fogyasztóvédelemben?

 

 

10:55–11:10        Dr. Hajnal Zsolt, egyetemi adjunktus, Debreceni Egyetem

A közérdekű keresetindítás európai reformjai, magyarországi tendenciák és kérdések

 

11:10–11:25        Prof. dr. Darázs Lénárd, általános rektorhelyettes, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar

                                               A digitális adásvételi szerződés kérdései

 

11:25–11:35        Jobbágy László, DJP ügyvezető

                                               Zárszó

 

Az online térben megrendezett szakmai napon bárki részt vehet, azonban a részvétel regisztrációhoz kötött.

Regisztrálni az alábbi linken lehet: https://djpstudio.hu/fogyasztovedelem/

 

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Digitális Jólét Nonprofit Kft.