Nagy sikerrel zárult a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) XV. Világfóruma Budapesten

2020.08.16

Több mint 2700 egyedi látogatóval és közel 1400 résztvevővel zárult a Testnevelési Egyetem (TE) és Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) által a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai támogatásával megrendezett, a FISU történetében először hibrid formában tartott fórum, ahol a legtöbb program, így az előadások és a kerekasztal-beszélgetések egy része mellett a workshopok is a virtuális térben zajlottak. Az interaktív digitális formátumnak köszönhetően a nézők 105 országból, valós időben kérdezhettek a résztvevőktől.


A záró ünnepségen Dr. Hankó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára az esemény sikerességét méltatva jelezte, a TE Athén termében rendezett FISU World Forum 2020 látogatottsága jól mutatja, milyen komoly igény mutatkozik a felsőoktatás sportjában is a párbeszédek és a tudásmegosztás iránt az aktuális társadalmi, sportéleti kérdések kapcsán. Elhangzott: a magyar kormány elkötelezett abban, hogy a TE fejlesztésével és a DJP digitális sport műhelyének létrehozásával, az 1925-ben alapított felsőoktatási intézmény egyike legyen a Digitális Sport Tudásközpontnak. A cél az, hogy a FISU világfórumot befogadó TE a jövőben Magyarországon a felsőoktatási sport ranking vezető műhelye legyen – tette hozzá Dr. Hankó Balázs azt is kiemelve, hogy a fizikai aktivitás bátorítása az egyik fő prioritás a magyar egyetemeken, ezért is fontos a FISU „healthy campus” stratégiai törekvése. A stratégiai tervezés a magyar egyetemi sportéletben is kihívást jelent – szögezte le az ITM helyettes államtitkára, hozzátéve, hogy idén szeptemberben várhatóan elfogadja Magyarország Kormánya a MEFS javaslatára a Hajós Alfréd 3.0-t, amelyet a tervek szerint közre is bocsátanak, jó példaként nemzetközi színtérre is.
 
A záróünnepségen felszólalt Dr. Verena Burk, a FISU oktatási bizottságának elnöke, Sami Garabedian, a FISU oktatási bizottságának alelnöke és Kiss Viktor, a FISU diákbizottságának képviselője is. Beszédükben a fórum 3 napját értékelve az hangoztatták, hogy a több mint ezer, aktív résztvevőből hatszázan tanulók voltak, ami azt mutatja, hogy a platform nem csak a szakértők, hanem a diákok körében is sikeresnek tekinthető. Értékelésüket azzal zárták, hogy a fórum nagyszerűen demonstrálta, miként lehet segítségünkre a digitalizáció mind a jó kapcsolatok fenntartásában, mind az egyetemi sportélet tovább fejlesztésében – hiszen az eddig megrendezett 14 FISU Fórumon a részvevők száma ez ideig még soha nem haladta meg a 255 főt.
 
Oleg Matytsin, a FISU elnöke beszédében elmondta, soha nem volt még ennyire fontos, hogy támogassuk az egyetemeket a holnap vezetőinek megformálásában. Ezért is akkora öröm, hogy az eseményen – rekordnak számító – 105 ország képviselője vett részt. A fórum eredményesen hívta fel a figyelmet a sport fontosságára mind az egészséges életmód, mind a társadalmi inklúzió területén – tette hozzá a sportszövetséget vezető szakember.
 
A záró ceremónián a zászlót ünnepélyes keretek között hivatalosan Costa Rica, a FISU 2022 rendezője vett át. Luis Paolino Méndez, a Costa Rica-i Műszaki Egyetem rektora és Epsy Campbell, első számú Costa Rica-i alelnök a zászlóátadást követően felszólalásában arra irányították rá a figyelmet, hogy a FISU a sporton keresztül egyesíti az embereket, ezért fontos lesz a Costa Rica-i szervezők számára, hogy a 2022-es világfórumot az együttérzés, a szolidaritás és a kulturális sokszínűség jegyében tartsák meg.
 
A záró ceremóniát megelőző kerekasztal-beszélgetés Szekeres Pál, olimpiai bronzérmes és háromszoros paralimpiai bajnok részvételével az egyetemi sport és inklúzió témakörét taglalta. A magyar sportszakember a sport kapcsán a fiatal generációk bevonásának kihívásairól, és a mozgáskorlátozott fiatalok helyzetéről beszélt, utóbbi kapcsán jelezve, hogy több akadálymentes sportlétesítményre és megfelelően képzett szakemberekre van szükség, mind itthon, mind nemzetközileg. A záró nap eseményei itt megtekinthetők.

Digitális Jólét Nonprofit Kft.